A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

2

Talán a legelső gomba, amellyel életünkben találkozunk. Fehér pöttyös piros kalapjával mesekönyveink gyakori szereplője volt, akár csak erdőillusztrációkban. Elképesztően gyönyörű és borzalmasan mérgező. Forma és tartalom két ellentétes pólusának spórákkal terjesztett tömörített valósága. Ezt a valóságot láthattam pár éve az Őrségben kóborolva, az utak és a szántóföldek közötti vékony erdősávokban. Mintha az összes mesekönyv összes légyölő galócája ott tobzódott volna, megannyi méretben és elrendezésben. Fotómodellek pillanatonkénti pózolásához hasonlóan készítettem a képeket, betelhetetlenül. Ugyan nem őket kerestem, hanem valami hasznosat, ehetőt, megszáríthatót, sokáig eltarthatót, ám parádés látványuk emlékét mindennél tovább őrzöm.

1

Ezt a képet a kertemben készítettem pár nappal azelőtt, mint hogy ide feltöltöttem. A levendula nem csak azért egy fantasztikus növény, mert nagyon finom az illata, hanem stresszoldó hatása is van, lenyugtatja az idegeket, izomlazító és hangulatjavító is egyben. Depressziós tünetek esetében érdemes rendszeresen alkalmazni akár aromáját kinyerve vagy fürdővízbe keverve.

3

Hosszú, aszályos és élményekben túltelített időszak után, ma reggel elmentem futni. Ébresztőóra. Semmi szundi. Harmatos, nyirkos, hűvös a hajnal. Frissült a világ. Kis nyújtás, aztán az első gondolatok megelőzése, futólépésekben. Bal-jobb, bal-jobb, érzem, ahogy sejtjeim ébredeznek. Ebben a gondolattalan, ritmusos lüktetésben újra felfigyelhettem mindarra, ami az Élet Lényege. Apróságok; lehunyt szememre vetülő fényjátékok, juharlevélről lecsöppenő harmatvíz íze a számban. Érzékeim újra kiélesedtek. Újra valahogy "a nézésen túlra" láttam. Láttam faluszéli kedvenc körtefám csoffadt terméseit, akiket a beteljesüléstől végleg megfosztott az utóbbi idők csapadéktalan neheze. Az ezéjjeli hosszan pergő eső leverte s elkezdte bemosni őket és tápláló részelemeiket a talajélet nyüzsgő áramlásába. Csoda. Hazafelé a nyárasban, ott, ahol fél órája is keresztülfutottam - csak akkor még szűkebb spektrumú figyelemmel - párducgalócák sorai bukkantak elő az erdő gombafonalmátrixából. Termőtestek a mélyből. Csoda. Hazaérve a kéktavi emberekkel kávézacckaparó, álmos mosollyal kacsintunk össze. Lassan bootoló, puhán ébredező, szeretetteljes emberek, amerre látok. Van, ami nehéz, de ugyanannyira szép is - mint a reggeli közös zacckaparás. Közösségben ez sokmindenre igaz, s ebben a közösségben kiváltképp szép a nehéz. Ebben áll a kéktavi csoda. ... Jó dolog futni, na.

4

A négy kép tulajdonképpen két helyszínt és több évet ölel fel: Baskíriától Ausztriáig, 2013-tól napjainkig. Ugyanis több mint 10 éve rizike-rajongó vagyok, sem a színével, sem az ízével nem tudok betelni. 2013-ban Baskíriában ismertem meg a néprajzi terepmunkám során, s rögtön szerelembe estem vele (1. kép). Megtanultam tartósítani, megszerettettem másokkal is, s rendületlenül gyűjtjük családostul minden ősszel. 2015-ben Magyarországon ez volt az év gombája, mi pedig ebben az évben költöztünk Ausztriába - az első helyi gyűjtés sikerét ezért mindenképpen jó jelként könyveltem el (2. kép). Tavaly is készült belőle pár üvegnyi finomság (3-4. kép), az idei példányokat pedig tűkön ülve várjuk. :)

1

A fotón én vagyok apukámmal a nagycsoportos farsangi bál után a nappalinkban. Bátyám és keresztapukám ugyanabban az évben, 1995-ben kötöttek házasságot, és mindkettőn én voltam a koszorúslány ugyanolyan ruhában, mint a képen látható orgonalila ruha, csak eltérő színekben. Bátyám esküvőjén rózsaszín volt a ruhám, keresztapám lagzijában pedig barackvirágszínű szettben roptam. A nagycsoportos farsangon királylány szerettem volna lenni, és az volt a kérésem, hogy kölcsönözzünk olyan ruhát, mint az esküvőre kölcsönöztünk. A kérésemnek a szüleim eleget tettek, és elhoztuk ezt a ruhát a hevesi menyasszonyiruha-kölcsönzőből, és a farsangon én lettem Fecike királylány, ahogyan a barátnőim neveztek el a kép megnézése után. A farsangi bál után hazatérve szerettem volna, ha lefotóznak ebben a nagyon szép ruhában, ezért azon az estén többféle kép is készült több beállításban: egyedül, legyezővel, apukámmal. Ezen a képen azért vágok ilyen flegma fejet, mert az volt a kép készítése mögötti koncepció, hogy apukám a királynő egyik apródja. Arra emlékszem, hogy az az este nagyon jó hangulatban telt, és sokat nevettünk a képek készítése közben. A szobában volt egy fehér, talán gipszből készült csobogó, amelynek a peremén kagylók voltak ráragasztva. Azokon mindig szerettem végighúzni a kezemet, mert nagyon érdekelt, hogy megtapintsam a hideg anyagot. Azelőtt is készült néhány fotó, de azokat már régóta nem találtuk meg. Ezt a fotót jó pár éve hoztam fel néhány másik kedves fotóval együtt, és mutattam meg a barátnőimnek. Így amikor egyik szilveszter este egy szép, kék, ezüstszálas felsőben mentem át a házibuliba, az egyik barátnőm megjegyezte, hogy milyen szép kék, olyan „anasztáziás”. A másik barátnőm pedig hangosan nevetve annyit mondott: – A recski Anasztázia, mint a képen. Így lettem tehát a Recski Anasztázia.

4

Szokásunk nagyszülőként, hogy az unokákat minden nyáron elvisszük egy állatkertbe vagy vadasparkba itthon, Magyarországon – így mutatva meg nekik a hazánkat és az állatvilágot. 2023-ban Nyíregyháza volt soron, mivel aránylag távolabb esik otthonunktól, ez több napos projekt lett. Az érkezés és indulás napját egy-egy játszótér meglátogatásával színesítettük, míg a közbülső nap volt az igaz cél megvalósításának időszaka. Azonban rá kell jönnünk, hogy egy-egy szuper kivitelezésű játszótér nagyobb sikert arathat a gyerekeknél, mint az állatkert.

1

This is a photo I took in a small town near Amsterdam in my interail I did in 2022 with my best friend. It was a long trip we visited so many cities and discovered new places. We traveled all over Europe for a good three long weeks with only a heavy backpack on our shoulders. I admit one of the best experiences ever in that I discovered new things about myself and at the same time got to know my friendship better with my best friend.

5

2023 júniusában elindultam egyedül Tenerifére. Nem volt konkrét tervem, inkább csak sodródtam. Úton voltam, úsztam az árral és utat találtam. Első nap meglátogattam egy helyi közösséget, akik barlangokban élnek a szigeten, ott megismerkedtem Annával, aki pár nappal később csatlakozott hozzám. Együtt autóztuk körbe Tenerifét, majd gyalog folytattuk az utat. Anna már több hete ott volt és jól ismerte a terepet. Tudta, hogy hol lehet jókat aludni. Így töltöttük az éjszakákat homokos parton, barlangban, függőágyban és mindenféle csodás helyen. Gyalogoltunk a dzsungelben vagy a kopár hegyeken át, hogy megtaláljuk a legszebb részeket. Az út során igazán értékes találkozások történtek: három idegen, különböző élethelyzetekből érkezve, mégis közös ritmusban haladva, egymásnak teret adva. A szigeten töltött idő és az ott kapott élmények sok erőt adtak abban az időszakban. Újra tudtam kapcsolódni magamhoz; ebben a természet közelsége és a sziget nyers ereje is fontos szerepet játszott.

5

Azon a nyáron elutaztunk a leghosszabb közös nyaralásunkra az akkori barátommal. Másfél hét Montenegró. Autót béreltünk és nekivágtunk a Kotori-öbölnek. Igazán csodás vidék, ahogy a hegyek körbeölelik az öblöt, mindezt megfűszerezi a mediterrán, balkáni hangulat, ami kellemes otthonos érzést kölcsönöz a környéknek. Na meg a finom ételek és a helyi mentalitás, miszerint semmit sem kell túlaggódni, jól van az úgy. Körbejártunk a partokat, kompoztunk meg kirándultunk. Elhagyott erődökbe másztunk be és rengeteg fügét szedtünk az út menti fákról. A nap végén pedig hazafelé, Beirut-ot hallgatva az autóban megnéztük, ahogy eltűnik a nap a hegyek között.